2011. július 25., hétfő

Ha esik, ha fúj...

A szombat esővel indult, délután is el volt borulva, amikor Lindával elindultunk Velencébe, de úgy döntöttünk, nem számít, jobb is, ha nincs olyan meleg. Aztán később a nap is kisütött és úgy tűnt, elmennek a felhők. Rengeteget sétáltunk, beszélgettünk és vásároltunk is egy kicsit. Közben felfedeztünk olyan helyeket is, amiket eddig soha. Az egyik ilyen egy eldugott kis udvaron egy gyönyörű torony. Fénykép Facebook-on. Aminek pedig még ennél is jobban örültem, az a toronnyal szemben lévő lakás ablakában békésen alvó, hatalmas cica. :) Bercike már annyira hiányzik... így először óvatosan lefényképeztem, majd nem bírtam megállni, hogy meg ne simogassam. :) Nagyon jól tűrte, teljesen nyugodt volt. A simogatástól kicsit mocorgott, nyújtózkodott, aztán aludt tovább. :) Legszívesebben ott maradtam volna simogatni. :D
Este Biagio Antonacci koncert volt a Szent Márk téren, úgyhogy abba is belehallgattunk, aztán jöttünk haza, mert az volt a terv, hogy kora reggel elmegyünk Caorlébe, mert Linda még ott nem volt és csütörtökön már megy haza.
Erre egy órával azután, hogy hazaértünk, jött egy hatalmas vihar. Sajnos még reggel is esett és hideg is volt, így visszafeküdtünk abban bízva, hogy később jobb idő lesz.
Nem lett, de én akkor sem akartam a szobában rohadni egész nap, így bár Linda nélkül és elég későn (12:15-kor), de elindultam Caorlébe. Mit nekem egy kis eső! Ráadásul ott nem is esett és bár hideg volt, gyönyörű volt a tenger és a felhők. Megérte elmenni, megint. :)
Most 3 napig megint dolgozom, ma délután, aztán 2 napig osztottban. (Valamelyik nap el kell mennem feltölteni a netemet is, mert lassan lejár az 1 hónap.) Aztán 1 szabadnap és megint 3 ugyanígy. Remélem a héten már kiderül az augusztusi beosztás is.
A presto!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése