A tegnap délutánt Caorlében töltöttem. Isteni volt.
Fél 12 körül értem oda, mert közel 2 órás az út busszal (70km), így legalább már tudom, hogy érdemes korábban elindulni (most a 9:40-es busszal mentem). Amikor odaértem, felsétáltam a kikötőtől egészen a sétálóutca elejéig, ahol legelőször volt a szállásunk. Ittam egy jegeskávét a Caffé Murano-ban, aztán vettem két croissant-t (sehol nincs olyan jó, mint ott), majd lementem a partra. :)
Akartam bérelni napozóágyat, mert fél napra nem olyan drága, de akiktől bérelni lehet, már ebédszüneten voltak. Aztán jött egy bácsi, mondta, hogy a kollégája elvitte a jegyeket, de válasszak nyugodtan helyet, aztán majd fél 3-kor visszajönnek és majd akkor fizetek.
Ki is választottam egy napozóágyat, elrendezgettem a cuccaimat, napoztam egy kicsit, aztán bementem a vízbe. Isteni volt. Alig voltak hullámok és jó meleg is volt a víz. A délutánom hátralevő része azzal telt, hogy úszkáltam, napoztam, úszkáltam, napoztam... eljött a fél 3, de még mindig sehol senki. Meg később sem... úgyhogy 4 óra körül összepakoltam és eljöttem. :D Így végül megúsztam a napozóágy-bérlés árát.
Ezután végigsétáltam a parton egészen a belvárosig. Gyönyörű kék volt a tenger... Mikor odaértem még alig volt nyitva 1-2 üzlet meg néhány fagyizó/bár. A kedvenc pizzériám is este 6-kor nyitott, szóval nem sikerült pizzáznom. Ehelyett beültem az egyik bárba, ittam 1 ásványvizet, néztem a várost és azt éreztem soha nem akarok elmenni innen...
Akármilyen messze van, szerintem én akkor is Caorlébe fogok járni strandolni. Nelly szerint Jesoloban úgysincs semmi és nekem megér 2 óra buszocskázást, hogy utána ismerős helyen lehessek egy kicsit.
Képek itt: Caorle
Ma Padovába megyek, Velencéből, mert csak onnan van busz.
A presto!
Szia!
VálaszTörlésAz idén veled nyaralok. :)))
Már teljesen ideszokom, mindig várom az újabb beszámolót, és persze a képeket...;)
Köszönöm szépen az élményt, egyhamar úgyse hiszem, hogy a valóságban is eljutok Olaszországba, de ahogy olvasom az írásaidat, egyre inkább vágyom rá, és mikor a képeket nézegetem olyan, mintha ott lennék. :)
Üdv.:
Szabina
Szia!
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszik. A fényképezést azért még gyakorolnom kell, de majd csak belejövök. :)